SAC 1

SAC 1

 
 
 

Erős motor könnyű pedálműködtetéssel
Elvileg lineáris összefüggés áll fenn a motor nagy forgatónyomatékai és a tengelykapcsoló működtetéséhez szükséges erő között. A motortérben lévő erő, vagyis a forgatónyomatékok növelésével párhuzamosan azonban nem várható el a jármű vezetőjétől, hogy ugyanilyen mértékben növekedjen a tengelykapcsoló pedáljának lenyomásához szükséges erejő. A LuK cég innovatív tengelykapcsoló-koncepciói kínálnak erre megoldást.

A személygépkocsik tengelykapcsolóinak fejlesztésénél ezért a működtető erő további csökkentése áll a középpontban. A feladat megoldásának alapkövét jelenti a LuK cég SAC önbeálló tengelykapcsolójának (Self Adjusting Clutch) kifejlesztése és piaci bevezetése. Az SAC időközben elterjedt a piacon, és lehetővé teszi, hogy az erős járművekben elfogadható mértékre csökkenjen a tengelykapcsoló pedáljára kifejtendő nyomás drága rásegítő rendszerek használata nélkül is. A rendszerben a későbbi követelmények tekintetében is figyelemre méltó továbbfejlesztési lehetőség rejlik. Elmondható, hogy egy lépéssel közelebb jutottunk az "említésre méltó működtetőerő nélküli tengelykapcsolók" formájában megfogalmazható célunkhoz.

Az SAC (Self Adjusting Clutch) működési módja
A tengelykapcsolóknál a működtető erő arányos a szorítóerővel, ill az átviendő forgatónyomatékkal. A nagyobb forgatónyomatékok megfelelően nagyobb működtető erőt igényelnek. A személyautók hagyományos tengelykapcsolóinál a tengelykapcsoló maximális működtető ereje és a súrlódó felületen ható nyomóerő között általában 4-es a szorzótényező, miközben a működtető erő az élettartam során még további kb. 40%-kal nő.

Az SAC önbeálló tengelykapcsolónál az "erőegyensúlyok" elvének és egy önműködő, mechanikus kopáskiegyenlítő mechanizmusnak a használatával a motor átvihető forgatónyomatéka és a maximális működtető erő közötti arány lényegesen módosítható a kisebb erők irányába.
Az erőegyensúlyok elvének kihasználásával az SAC két, már eddig is meglévő rugóerőt használ. Ezek egyike a betétrugózás, ami a kuplungtárcsán a kuplungbetétek között van, a másik pedig a tányérrugó, amelynek úgy módosítható a jelleggörbéje, hogy a maximális és a minimális erő között nagy különbség jöjjön létre.

Mivel a tengelykapcsolónak a tányérrugó nyelvein keresztüli működtetésekor a két erő egymással szemben hat, a működtetéshez csak a tányérrugóerő és a betétrugóerő közötti különbséget kell kifejteni. Egy erősen degresszív tányérrugó-jelleggörbe (nagy különbség a maximális és a minimális erő között) és egy ehhez illesztett betétrugó-jelleggörbe mellett nagyon kicsi működtető erők érhetők el az új állapothoz tartozó munkapontban. Ha viszont a tengelykapcsoló munkapontja például balra, a tányérrugó maximuma irányában változik, akkor erősen nő a működtető erő. A valóságban ez a tengelykapcsoló betétjének kopásából adódik, ami az indításkor, ill. a sebességváltáskor bekövetkező súrlódó munka következménye. Emiatt ki kellett fejleszteni egy kopáskiegyenlítő mechanizmust. A kuplungharangban uralkodó nehéz feltételek között egy erőszenzoros rendszer vált be egy második tányérrugóval (szenzorrugó) és egy acél utánállító gyűrűvel a tányérrugó és a tengelykapcsoló fedele között. Az utánállító gyűrű az egyik oldalon felfekvési pontot képez a tányérrugó számára, a másik oldalon pedig rámpákon keresztül a tengelykapcsoló fedeléhez támaszkodik. Az utánállító gyűrűt 2-3 kis nyomórugó kerületi irányba ható rugóerővel próbálja elfordítani. A szenzoros tányérrugó mechanikus szenzorként szolgál a kopás figyelésére, és úgy van behangolva, hogy a működtető erők kopás miatti növekedésekor a tányérrugó a működtetéskor a motor felé mozduljon el. Így erőmentes lesz az utánállító gyűrű, és a kuplung fedeléhez képest elfordulhat. E folyamat révén a tányérrugó a kuplungtárcsa betétének kopásához igazodik, és a tengelykapcsoló munkapontja konstans marad. További előny lehet ebből a tengelykapcsoló kopástartományának, és így az élettartamának akár az 50%-os növekedése.