(Egykori) duális hallgatóink mesélnek Markó: „Mindenképp ezen a pályán maradnék”

2025.02.06 | Szombathely
Markó a szombathelyi duális egyetemi képzés első hallgatói között volt. Jelenleg szektorvezetőként dolgozik a szombathelyi vállalatunknál. Azt mondja, döntését nem bánta meg, „mindenképp ezen a pályán maradék. Biztos, hogy nem változtatnék. Még jó pár évig tervezek a Schaefflernél maradni.”
Mi vitt erre a pályára?
Gimiben tanultam, a szombathelyi duális képzésben pedig 2019-ben végeztünk, mi voltunk az első duális képzésben részt vevő csapat.
Apu is ilyen területen dolgozik, gépész lakatosként. Én már gyerekként is imádtam az autókat és nagyon szerettem rajzolni. Így adta magát a tanulmányi terület. Szorgalmi időszakban bent voltunk a cégeknél, láthattunk testközelből mindent, és valóban sokat hozzáad egy ilyen lehetőség a tapasztalathoz, tudáshoz.
Honnan ismerted vállalatunkat?
A Schaefflert már korábbi nevén ismerőseim, barátaim, és én magam is ismertem. Szimpatikus volt, hiszen már akkor nagy cég volt, ami egy világszerte működő családi vállalkozáson belül működött. Több helyen találkoztam a vállalat márkájával és munkatársaival: bemutatókon, például a Hungexpon, nyílt napon, a gimnáziumban, ahol tanultam, és végül a felvételi interjún. Előnyös volt a cég közelsége, valamint, hogy a gyakorlati tapasztalatszerzés ekkor lett az egyetemi képzés része.
Hogy tetszett az oktatás és a gyakorlati képzés?
Duális hallgatóként az egyetemi oktatás valóban minőségi, nagyon magas színvonalú volt – és azóta csak még inkább fejlődhetett. Vizsgaidőszakban a tempó feszített volt, de ez is felkészített a felnőtt életre. A gyakorlati képzés kiváló volt, megismerkedettünk az egész céggel, az egész rendszerrel. Hasznosíthattuk a cégnél, amit az egyetemen tanultunk, és fordítva is, az egyetemi tanulmányokhoz is nagyban hasznosíthattuk a vállalati tapasztalatokat, említhetjük példaként a rajzolvasást.
Milyen területekkel ismerkedtél meg nálunk tanulmányaid alatt, hogy alakult azóta karriered nálunk?
Az egyetem első időszakában mindig más gyártási területen voltunk, megismerkedhettünk több karrierlehetőséggel és feladattal. 2-3. félévben kellett választani, én a kettőtömegű lendkerék területre kerültem, ott volt egy mentorom, aki rengeteget segített és tanított, izgalmas feladatokat adott nap mint nap. Úgy bántak velünk, mintha teljes értékű kollégák lennénk, fontos feladatokat kaptunk, amik érdekesek és hasznosak voltak. Akárkihez mentünk, segítettek, pozitív élményekkel gazdagodtunk.
Az egyetem befejezése után a minőségbiztosításon helyezkedtem el, azon belül is a garanciális reklamáció területen dolgoztam. 2022 nyarán jelentkeztem a hőkezelés területre folyamatmérnök pozícióra, ahova át is kerültem 2022 augusztusában, és ott folytattam a munkát. A tavalyi év közepén kerültem szektorvezetői pozícióba ugyanitt. Jelenleg ebben a pozícióban dolgozom.
Mit javasolnál most érettségiző önmagadnak?
Mindenképp ezen a pályán maradék. Nem bántam meg. Biztos, nem változtatnék. Még jó pár évig tervezek a Schaefflernél maradni.
Miért jó Schaeffleres hallgatónak, munkavállalónak lenni?
A munka mellett sok mindent biztosít a cég: rengeteg rendezvény van – például nyári tábor –, kikapcsolódási lehetőségek, kedvezmények, hallgatóként már nekünk is volt csapatépítő programunk, vacsoránk. Emellett nagy előny, hogy a vállalat biztosít munkalehetőséget a végzés után.
+1 ráadás kérdés: Mi a hobbid?
Sportolok a munka mellett, hiszen a cég is számos lehetőséget biztosít erre, és érdemes is kihasználni.
Közzétevő: Schaeffler Magyarország
Ország: Magyarország
Schaeffler sajtófotók és képek felhasználása
A Schaeffler sajtóképei csak sajtómegjelenési célokra használhatók fel. Eltérő rendelkezés hiányában az összes szerzői jog és a használati jog a Schaeffler Technologies AG & Co. KG, Herzogenaurach (Németország), illetve leányvállalatainak tulajdonában van. A Schaeffler sajtóképeinek sokszorosítása és közzététele csak akkor engedélyezett, ha a forrásban a következő megjelölés szerepel: "Kép: Schaeffler". Így a képek ingyenesen felhasználhatók. Tilos a képek további felhasználása reklám vagy egyéb kereskedelmi célokra, különös tekintettel harmadik feleknek kereskedelmi célokra történő átadására. A képek csak a Schaeffler jóváhagyásával szerkeszthetők.
Kérjük, küldjön számunkra egy példányt, ha a Schaeffler sajtóképeit nyomtatott médiumban jelentetik meg (illetőleg elektronikus másolatot elektronikus felületen való közzététel esetén). Ha a Schaeffler sajtóképeit filmben használják fel, kérjük, értesítsenek minket, tájékoztassanak a film címéről.
A Schaeffler sajtófotóinak használatára és felhasználására Németország törvényei vonatkoznak, az érvényes jogszabályokkal összhangban. Az illetékes joghatóság helye Nürnberg, Németország.
Postázási cím:
Schaeffler Technologies AG & Co. KG
Corporate Communication
Industriestrasse 1-3
91074 Herzogenaurach
Németország
Sajtóközlemények
Csomag (Sajtóközlemény + médiatartalom)