Utánpótlásnevelés és Beszerzési Gyakornoki Program a szombathelyi Schaefflernél
2026.07.01 | Szombathely
A multinacionális környezetben vállalatonként eltér a beszerzés feladata, illetve felelősségi köre. A Schaeffleren belül a gyári produktív beszerzési terület ennek megfelelően egy speciális terület, mely csak és kizárólag termelési anyagok operatív beszerzésével foglalkozik. Termelési anyagokon azon beszerzendő termékeket értjük, melyek a Schaeffler által a vevőinknek kiszállított késztermékekbe épülnek be.
Éppen ezért a Schaeffler Savaria esetében is nehéz olyan szakembert találni, aki mind a vállalat rendszereiben, mind pedig az adott szakterületen otthonosan mozog. A beszerzési folyamatok ismerete mellett a nálunk dolgozó kollégáknak ismerniük kell a logisztikai, anyagáramra vonatkozó, illetve gyártástechnológiai folyamatok egy részét, valamint a pénzügyi alapismeretek megléte sem hátrány, hogy a termelésnek és a többi szakterületnek megfelelő támogatást tudjanak nyújtani. Fontos, hogy a társterületekkel harmonikusan együtt tudjanak dolgozni. Mivel ez általában egy intenzív problémamegoldó munka, és a tevékenységek újrapriorizálása folyamatos, a munka mennyisége kiszámíthatatlan és tervezhetetlen. Ezért fontos a rugalmasság, a változásokhoz való alkalmazkodás, valamint a proaktív hozzáállás és a megfelelő stresszkezelés is. A Schaeffler Savaria emiatt 2018 óta folyamatosan dolgozik együtt gyakornokokkal, továbbá segítséget nyújt olyan főiskolai, illetve egyetemi hallgatóknak, akik egy dinamikusan változó piaci környezetben szeretnének szakdolgozatot írni.
Gyakornoki program
A beszerzési területen működő gyakornoki programunk kiváló példája annak, hogyan lehet hosszú távon értéket teremteni mind a fiatal munkavállalók, mind a cég számára. A beszerzési osztályon dolgozó gyakornokaink mind olyan fiatal szakemberek, akik segítik vagy segítették a beszerzés munkáját. Az elmúlt 7 év során 10 fő vett részt a programunkban, és ebből 6-an azóta is aktívan a Schaeffler Savariánál dolgoznak, bizonyítva, hogy a gyakornoki programunk nem csupán egy átmeneti állomás, hanem karrierindító lehetőség is. A gyakornokok részvétele a beszerzési folyamatokban lehetőséget ad számukra, hogy megismerkedjenek az operációs rendszereinkkel, és ezek alkalmazásával szerezzenek releváns, gyakorlati tapasztalatot. Ezáltal gyorsabban és hatékonyabban illeszkednek be a szervezetbe, hiszen nem csupán elméleti tudásuk bővül, hanem éles feladatokon keresztül sajátítják el a napi munkavégzés fortélyait is. Számunkra és a cég számára a gyakornokok jelenléte számos előnyt jelent. Egyrészt frissebb szemléletet, dinamikus és innovatív megközelítést hoznak a csapatba. Másrészt a terhelés megosztásával támogatják az operációs folyamatokat, így növelve a beszerzés és a vállalat hatékonyságát. Mivel a gyakornokokat már korán megismerjük és integráljuk a cég kultúrájába, könnyebb dolgunk van a későbbi toborzáskor és a hosszú távú megtartásukban, mint belső utánpótlás. A gyakornoki program a fiatalok számára is jelentős előnyökkel jár. Az életszerű, valós munkakörnyezetben szerzett tapasztalatok nélkülözhetetlenek karrierjük szempontjából, miközben fejlődik szakmai tudásuk és önállóságuk is. Ezen túl olyan „soft skilleket” sajátítanak el, amelyek nélkülözhetetlenek bármely munkahelyen: csapatmunka, kommunikáció, problémamegoldás.
A tapasztalatokkal kapcsolatban megkérdeztünk két volt gyakornokot, Faragó Hannát, aki maradt a beszerzésen beszállítói logisztikai mérnök pozícióban, és Sárvári Biankát, aki a CRS-diszpozíción helyezkedett el:
Milyen volt átélni a váltást, amikor a tanulmányok után a munkahelyi világba csöppentél? Hogyan élted meg az első heteket a cégnél?
Hanna: Korábban nyári munkákat végeztem, így a Schaefflernél volt az első komoly munkahelyem. Az elején furcsa volt a kártyás beléptetőrendszer, illetve az, hogy mindenre van egy folyamat. A legnagyobb izgalommal az töltött el, hogy be fogok-e tudni illeszkedni a társaságba. Meglepő volt, hogy ilyen sokan ültek egy irodában, de mindenki kedves és befogadó volt. Kialakult egy rendszer az életemben a munka miatt, és ez nagy váltásnak számított az eddigi életemhez képest. A mindennapokban elkezdtem használni a szakmai angolt, ezért nagyon sokat bővült a szókincsem.
Bianka: A gyakornoki munkám elején heti kétszer tudtam jönni dolgozni, ez az egyetem utolsó félévében már heti négy-öt napra növekedett, így nem éreztem drasztikusnak a váltást. A tanulmányaim után a diszpón kezdtem el dolgozni, ahol sokat segített a betanulási folyamatban, hogy két és fél évet voltam gyakornok a beszerzésen, ezért sok mindennel már tisztában voltam.
Hogyan segíti a gyakornoki munka a hosszú távú karriercéljaid elérését? Milyen képességeket vagy tapasztalatokat szereztél, amiket később is tudsz hasznosítani?
Hanna: A gyakornoki munka után itt, a beszerzésen folytathattam a karrierem, aminek nagyon örültem. Ismertem a kollégáimat és a folyamatokat. A mai napig jó alapokat szolgáltatnak a gyakornoki évek alatt megszerzett tapasztalatok. Ilyen például az SAP ismerete, a WE/RE, valamint a szakmai angol.
Bianka: Sokat számított, hogy már ismertem a kollégáimat, így könnyebb volt a váltás, nem okozott akkora stresszt, mintha egy általam teljesen ismeretlen környezetbe kerültem volna. Illetve könnyebbség volt, hogy a beszerzés és a diszpó között van átfedés, így nem okozott gondot például az SAP-ban a tranzakciók kezelése. Ismertem a fuvar paritásokat, a bemintázásokat, illetve a SupplyOn-t. Jelenlegi pozíciómban együtt dolgozom a logisztikai mérnökökkel, és hasznos, hogy tudom, hogyan működnek a folyamataik, és tisztában vagyok azzal, mit miért csinálnak.
Mi volt a legmeglepőbb tapasztalatod a céges munka világa és a beszerzés területe kapcsán? Mit tanácsolnál azoknak, akik hasonló gyakornoki lehetőségen gondolkodnak?
Hanna: Az egyik meglepő dolog az open office volt, illetve az, hogy milyen sokrétű a beszerzés feladata. Az ember azt gondolja, hogy csak rendeléseket adnak le, de ennél sokkal bonyolultabb a dolog. Rengeteg területtel dolgoznak együtt, sok komplex feladatot látnak el. Aki hasonló gyakornoki pozíción gondolkodik, javaslom, hogy jöjjön el a beszerzésre, főleg, ha multinacionális cégnél szeretne elhelyezkedni hosszú távon. Nagyon sok folyamatba, a szervezeti felépítésbe és a gyár működésébe kaphat betekintést, illetve SAP-ismereteket szerez, ami elengedhetetlen a nagyvállalatoknál való elhelyezkedéshez.
Bianka: Nagyon örültem, hogy olyan feladatokat kaptam a gyakornoki munkám során, amik összhangban voltak a tanulmányaimmal. A legpozitívabb élményem az volt, amikor szakdolgozatot kellett írnom, és a témaválasztáshoz a kollégáimtól kaptam segítséget. Összeírtunk öt témát, amit el tudtam vinni az egyetemre, és ki tudtam választani közülük a legmegfelelőbbet. Bármilyen szakmai kérdésem volt, a legjobb tudásuk szerint segítettek. Nagyon jó volt még, hogy rugalmasan kezelték a munkaidőmet: meg tudtam mondani, mikor tudok, illetve nem tudok jönni, és ehhez alkalmazkodni tudott a beszerzés. Illetve pozitívum volt még, hogy nyaranta nem kellett gondolkodnom, hova menjek dolgozni.
Hogyan illesztetted össze az iskolai tanulmányokat és a munkahelyi elvárásokat a gyakornoki idő alatt? Milyen kihívásokat jelentett ez számodra?
Hanna: Nem volt probléma a tanulmányokat összeegyeztetni a munkával, a kollégák és a vezetés rugalmasan álltak az egészhez, így vizsgaidőszakban sem volt probléma. A munkahelyi elvárások sem jelentettek gondot: megbeszéltük a beszerzőkkel, hogy ki milyen formában kéri az információkat, így ehhez tudtam alkalmazkodni. Ettől a munka változatosabb lett, és új kihívásokat adott, közben jobban meg tudtam ismerni a kollégáimat.
Bianka: A vezetők az időbeosztásomnak megfelelően adtak feladatokat, így akkor tudtam jönni dolgozni, amikor a tanulmányaim engedték. Illetve figyelembe vették a vizsgaidőszakokat, így nem okozott kihívást beilleszteni a munkát a tanulmányaim mellé.
Mi motivál nap mint nap a munkában, és mit tanultál saját magadról a gyakornoki tapasztalatok révén?
Hanna: A társaság motivál a legjobban; ha kérdésem van, bárkihez fordulhatok, és együtt brainstormingolunk. Mivel a munka kiszámíthatatlan és stresszes, fontos, hogy bizalommal tudjak fordulni a többiekhez, és hogy adott esetben jól együtt tudjunk dolgozni. Szerencsére mindenki segít a másiknak. Ez számomra fontos. Megtanultam magamról, hogy jól tudok alkalmazkodni, és hogy szeretek embereket tanítani. Szeretem, ha más területen dolgozó kollégákkal egyes témákat meg tudok vitatni.
Bianka: Rájöttem, hogy bár az egyetemen pénzügyi irányba szakosodtam, mégis a logisztika az, ami igazán tetszik és érdekel. A tapasztalataim is azt mutatták, hogy ezen a területen jobban teljesítek, ezért örülök, hogy a gyakornoki éveim alatt betekintést nyerhettem ebbe a szakágba. Emellett az SAP-ismereteimnek köszönhetően a diszpónál már projektjellegű feladatokkal is megbíznak.
Szakdolgozatírás
A Schaeffler Savaria vezető gazdasági szerepet tölt be a régióban. Vállalatunk úttörő a fenntarthatósági, illetve a technológiai fejlesztésekben, éppen ezért még Budapestről is szívesen jönnek hozzánk szakdolgozatírás céljából. Emiatt sok jelentkező van, és fontos, hogy tudjunk vállalaton belül érdekes témákat, szakterületeket bemutatni, illetve projekteket adni nekik. A gyári beszerzésen keresztül a hallgatók tapasztalatokat szerezhetnek az alábbi területekkel kapcsolatban: beszállítói logisztika,
beszállítói minőségügy,
a beszerzés szakterületeihez szükséges tapasztalatok és speciális szakmai ismeretek.
A gyári beszerzésen 14 szakdolgozatot írtak az elmúlt 7 év során.
Összegzés
A beszerzési terület utánpótlása stratégiai fontosságú cégünk számára. Az aktív gyakornoki program és a szakdolgozati együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy fiatal, képzett szakemberek csatlakozzanak a vállalathoz, biztosítva ezzel a folyamatos megújulást és a versenyképességet. A több száz megkötött titoktartási szerződés tükrözi elkötelezettségünket az információvédelem iránt, miközben a szakmai fejlődést is támogatjuk. Büszkék vagyunk arra, hogy a nálunk gyakornokoskodók többnyire maradnak, és hozzájárulnak cégünk jövőjének alakításához. Az utánpótlás tehát nem csupán egy lehetőség, hanem szervezeti erőforrásunk egyik legfontosabb alappillére.
Szerzők: Németh Kálmán Soma (Head of Purchasing), Tóth Orsolya (Direct Purchasing Manager)
Képek: Luxfoto, Schaeffler
Közzétevő: Schaeffler Magyarország
Ország: Magyarország
Schaeffler sajtófotók és képek felhasználása
A Schaeffler sajtóképei csak sajtómegjelenési célokra használhatók fel. Eltérő rendelkezés hiányában az összes szerzői jog és a használati jog a Schaeffler Technologies AG & Co. KG, Herzogenaurach (Németország), illetve leányvállalatainak tulajdonában van. A Schaeffler sajtóképeinek sokszorosítása és közzététele csak akkor engedélyezett, ha a forrásban a következő megjelölés szerepel: "Kép: Schaeffler". Így a képek ingyenesen felhasználhatók. Tilos a képek további felhasználása reklám vagy egyéb kereskedelmi célokra, különös tekintettel harmadik feleknek kereskedelmi célokra történő átadására. A képek csak a Schaeffler jóváhagyásával szerkeszthetők.
Kérjük, küldjön számunkra egy példányt, ha a Schaeffler sajtóképeit nyomtatott médiumban jelentetik meg (illetőleg elektronikus másolatot elektronikus felületen való közzététel esetén). Ha a Schaeffler sajtóképeit filmben használják fel, kérjük, értesítsenek minket, tájékoztassanak a film címéről.
A Schaeffler sajtófotóinak használatára és felhasználására Németország törvényei vonatkoznak, az érvényes jogszabályokkal összhangban. Az illetékes joghatóság helye Nürnberg, Németország.
Postázási cím:
Schaeffler Technologies AG & Co. KG
Corporate Communication
Industriestrasse 1-3
91074 Herzogenaurach
Németország
Sajtóközlemények
Csomag (Sajtóközlemény + médiatartalom)